2015. augusztus 18., kedd

FODRÁSZKÉPZÉS INDUL


Mokánszky Milánnal beszélgettem, aki - mint jól tudjuk - a Head Office fodrászszalon tulajdonosa és vezető fodrásza. Az interjúban kiemeli, hogy szeptemberben induló képzésükre még mindig lehet jelentkezni, s azt is elárulta, hogy a tanfolyam létrehozását és elindítását önös érdekek is vezérelték, ugyanis nem csak új fodrászokat keresnek a nagyvilágba, hanem új csapattagokat is szalonjukba.



Mikor kezdődik a képzés és meddig lehet rá jelentkezni?
A tanfolyam szeptember elején kezdődik, és 08.17-től lehet beiratkozni a Head Office fodrászszalonban. Mivel a létszám véges, érdemes minél hamarabb jelentkezni, már csak azért is, mert az első 10 diák ajándék eszközöket kap.

A 400 ezer forintos alapképzés és a 150 ezer forintos “gyakorló fodrász képesítésre” épülő képzés mit tartalmaz? Hogyan kell elképzelni a tanfolyam a felépítését?
A teljes képzés 400.000 Ft. Ehhez mindössze 2 vizsgadíj jön még, illetve az eszközök, amiket a sikeres vizsgák után, a munka során is használni fognak majd az - akkor már - végzett fodrászok. A képzés tartalmazza az elméleti és a gyakorlati oktatást, valamint hetente 3 alkalommal, minden hónapban egy extra napot, amikor hazai és nemzetközi vendégelőadók tartanak szemináriumot. Ezeket a szemináriumokat egyébként más fodrászok is látogathatják, limitált létszámban és kedvező áron. Az elméleti képzés az első 4 hónapban, minden szombaton lesz. Ezt követően a szombati napokon is gyakorlati képzést tartunk. Ha valaki korábban már elkezdte a fodrászatot tanulni és sikeres vizsgát tett, mint “gyakorló fodrász”, akkor csak a ráépülést kell elvégeznie, ami mindössze 150.000 Ft-ba kerül.

Milyen szakmai múlttal rendelkező fodrászok oktatják majd a tanulókat, s milyen vendégelőadókkal találkozhatnak a tanfolyam alatt?
Az oktató fodrászok mind kiváló szakemberek, és ami talán még fontosabb, hogy türelmesek, segítőkészek és barátságosak. Több évtizedes hazai- és nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk, így széles látószögű oktatást tudunk biztosítani. Többen a csapatunkból dolgoztunk már külföldön, Európán belül és a tengeren túl is, így tudunk segíteni azoknak is, akik az országhatáron túl képzelik el a jövőjüket. Vendégelőadóknak olyan profikat hívtunk, akiket egytől-egyig példaképeinknek tekintünk. Olyan képzést fogunk adni, amin mi is szívesen részt vennénk. :)

Neked miért fontos ez a képzés?
Az egyetlen oka, hogy megszerveztem ezt a képzést, hogy szükségem van jó fodrászokra. Így a tanfolyam végén a legjobbaknak munkát is szeretnék ajánlani.

Te mikor döntötted el, hogy fodrász szeretnél lenni és miért?
Amikor én elkezdtem a fodrász iskolát, csak a diákigazolvány miatt tettem. Sose felejtem el, mikor egy szemináriumon ültem és az oktató fodrászok a színpadon, reflektorfényben, elegánsan felöltözve, vágták/festették a modellek haját… Akkor döntöttem úgy, hogy fodrász akarok lenni. Három év múlva már én álltam a színpadon, Bécsben.


És miért döntöttél úgy, hogy többet szeretnél adni az embereknek, mint egy “szimpla” hajvágás?
Anyukám mindig azt mondta: “Mindegy mit csinálsz kisfiam, csak azt jól csináld!” Szófogadó gyerek vagyok :)

A hirdetésben kiemeled a marketing, a management és a kommunikáció fogalmát. Miért gondolod, hogy ezek fontosak a fodrászszakmában?
Rengeteg jó szakember van. Mégis vannak páran, akiket többen ismernek. Ennek egyetlen oka van: amellett, hogy jó szakemberek, jó a marketingjük és a managementjük és jól kommunikálnak. Ezért ezek kiemelten fontos tárgyak.

A hirdetésben felteszed a kérdést, hogy papírt szeretne a leendő tanuló vagy fodrász szeretne lenni. Miért teszel különbséget a kettő között?
A mi szakmánkban óriási a lemorzsolódás. Az iskolában végzett “fodrászok” 90%-a két éven belül mással foglalkozik. Nem véltetlen, hogy az állam már nem támogatja a megyénkben a fodrászképzést, mert az országban, ebben a régióban az egyik legnagyobb a munkanélküli fodrászok száma. Ők azok, akiknek csak a papír kellett. Említettem, hogy azért indítom a képzést, mert szükségem van jó fodrászokra, így elsősorban azokat várjuk, akik valóban fodrászok szeretnének lenni.

Szerinted milyen egy jó fodrász?
Szerintem egy fodrász olyan, mint bármelyik kollégám. Mindenki profi valamiben. Lelkesek, lendületesek, vidámak, intelligensek. Egyszerűen jó velük lenni.

Mit tanácsolnál a leendő tanoncoknak?
Iratkozzanak be minél hamarabb és álljanak profin hozzá. Jegyzeteljenek sokat, és még többet gyakoroljanak.